flowers
img

Hasznos tippek

img
Hasznos tippek rólunk, mielőtt megérkeznél...

Kedves Lányok, mivel telefonban bejelentkezéskor többen érdeklődtök, mit kell tudnotok a próbákról, ezért igyekszünk összefoglalni a lényeget az alábbiakban, hátha ezzel tudunk Nektek segíteni.

- Mindenképp telefonon tudtok bejelentkezni hozzánk, bárkit így tudunk csak fogadni a próbák zavartalansága érdekében. Hétköznap 10 és 17 óra között vagyunk nyitva, ezidőben hívható a számunk: 06 30 261 3225 - itt fogunk időpontot egyeztetni. Egyetlen boltunk van, kizárólag Budapesten találhattok meg bennünket, a 14. kerületben, a Miskolci utcában. A próbák nyugalma érdekében csak telefonos időpont-egyeztetés után tudunk vendégeket fogadni!

- Amikor eljössz, célszerű a ruhák kímélése érdekében smink nélkül érkezni. Előfordult már, hogy a vadonatúj ruhánkat azért kellett mosni, mert már az első felvételtől rúzs- vagy alapozófoltossá vált egy próba során, ez számunkra elég kellemetlen... meg persze annak a lánynak is, akié valamikor lesz az adott darab. Ezért kérünk Benneteket, hogy "natúran" érkezzetek, ha lehetséges.

- Jó, ha testszínű pántos melltartót, vagy bármilyen színű pánt nélküli melltartót veszel fel, így jobban fogod látni a végeredményt, és nem kell igazgatni a melltartódat.

- Nálunk készpénzzel, illetve okostelefonra letöltött SimplePay alkalmazással (QR-kóddal) tudtok fizetni. Tehát ha nincs a kártyád beregisztrálva és a telefonodra telepítve ez az alkalmazás, vagy bizonytalan vagy a használatában, érdemes készpénzzel készülni, hogy ne kelljen pluszköröket csapni.
- Az üzletünk nem nagy, egyterű helységben vagyunk. Ha hoznád a vőlegényed vagy férfirokonod, kérlek számolj azzal, hogy előtte fogsz próbálni. Ha ezt nem szeretnéd, érdemes a fiúkat otthon hagyni :-) Viszont mivel csak a telefonon bejelenkezett vendégeink érkeznek hozzánk, a nyugodt és intimitást őrző légkör nálunk garantált!

- A ruhákat ingyen csomagoljuk, de ha komplett ruhazsákot szeretnél, már arra is van nálunk lehetőség. A profi menyasszonyi ruhazsákjaink eladási ára 4.990 Ft.

- Félretenni egy kiválasztott modellt nem áll módunkban, mivel mi csak eladással foglalkozunk, tehát mindig azé a ruha, aki hamarabb elviszi.
- Boltunkban kölcsönzés, visszavásárlás, bizományos értékesítés NINCS és nem is volt. Ruháink kizárólag vadonatújak, és többségében egyedi, vagy kisszériás modellek.
- Kérésre nem varrunk ruhát, mindenki az aktuális készletünkből tud választani. Az áraink erre vonatkoznak. 34-től 64-es méretig vannak ruháink, így bármilyen alkatú lányt szeretettel látunk sok-sok-sok szép ruhával. Ha kiválasztottál egy ruhát és felpróbáltad, rögtön csomagoljuk, és már viheted is.
- Boltunkban nem csak 4-5 ruha felpróbálására van lehetőség! A mi menyasszonyaink akár több tucat ruhát is nyugodt körülmények között felpróbálhatnak. Nálunk rengetegféle kiegészítő is van, ezeket is úgy a legjobb, ha egyben hozzá tudod a ruhádhoz próbálni, hogy az esküvődön a színárnyalatok, az anyagok, és a stílus tökéletesen találkozhassanak.
- A készletünk napról napra változik, jönnek-mennek a ruhák. Személyesen lehet találkozni a boltunkban az éppen aktuális készlettel. A webshopban és a Facebook-oldalunkra sok fotót feltöltöttünk, de ez természetesen csak ízelítő. Kérésre nem tudunk több fotót küldeni, mint amit kitettünk az oldalra.

- Fotózni nem lehet sajnos nálunk. A kiválasztott darabot persze nyugodtan, sőt nagy örömünkre szolgál, ha küldtök majd nekünk esküvői fotókat!:-)

- Kísérők száma: Üzletünk nem túl nagy, így maximum 2 fő kísérőt hozz magaddal, de ha egyedül jönnél sem kell zavarba jönnöd, szívesen és korrektül igyekszünk segíteni őszinte véleménnyel, mi is áll jól Neked valójában. Ha kísérővel jössz, kérünk Benneteket, feltétlenül érkezettek egyszerre.

- Ha foglaltál időpontot, de mégis közbejött valami, tisztelettel kérünk, jelezd nekünk, hogy ne várjunk feleslegesen, és a helyed át tudjuk adni másnak. (Egy sms is elég.)

- Megköszönjük, ha pontosak próbáltok lenni. Mivel a mi időnk is be van osztva és mást sem szeretnénk váratni, kérünk Benneteket, időben induljatok el a próbára.

- Egy ruhakiválasztás időtartama max. egy óra. Ennél ritkán kell több idővel számolnotok. Persze van, aki fele ennyi idő alatt rálel élete legszebb modelljére. Ettől függetlenül a nyugodt választás érdekében mi minden menyasszonyunkra kettő órahosszás időkeretet biztosítunk.

- 2023. április 3-tól üzletünkben a ruhapróba díja 2.990 Ft. Ez az összeg egyszeri (tehát nem kell megkezdett óránként újra fizetni), jelképes, ráadásul boltunkban teljes egészében levásárolható abban az esetben is, ha nem találtál nálunk ruhát. A ruhapróba időkerete nálunk 2 órahossza. Ezalatt csak Veled foglalkozunk, személyre szabott tanácsadásban részesülsz és kollekcióink bármennyi darabját felpróbálhatod korlátozás nélkül. Minden modellünk vadiúj és 4.990-től 149.990 Ft-ig áruljuk őket. Ezek az ELADÁSI árak, a ruha a sajátod marad, kölcsönzés boltunkban nincs. Tehát nálunk biztosan nem kell stresszelned az égbe szökő árak miatt.

Köszönjük a figyelmeteket, és várunk Benneteket szeretettel. www.olcsomenyasszonyiruhak.hu